Fine Guns


A tartalomhoz

cikk15

Cikkek

Sörétlövés - Másképpen


Gondolatok az elétartásról
I. rész

-Hogy történhetett? -néz „ki” a hiba után a tanítvány ijedten a lőállásból a mesterére.
-20 cm-rel hibáztad el! -érkezik a válasz a mestertől.
Még néhányszor lejátszódik ez a jelenet, és amikor a 25 lövést befejezte, a tanítvány odamegy a mesterhez:
- Mester, hogy létezik, hogy mindent 20 cm-rel hibázok el?
Mire a mester:
- Tudod, az a 20 cm nem „Ott kint” van, hanem itt, a füled között! -bök a tanítvány fejére a mester.
A korábbi cikkekből már megtanulhattuk a jó sörétlövés alaptételét, amely abból az egy szerű kívánságunkból fakad, hogy az útjára indított sörétraj térben„akkor és ott”üljön el, ahol éppen a célpont fog elhaladni. Ezért van szükségünk az elétartásra!Ezt a tudatos elménk jól megérti, azonban amikor elérkezik a pillanat, a tudatalatti komputerünk rettegni kezd az elétartástól - így lesz általában mögélövés a dologból!
A két„vezérlés”ának feloldása a jó sörétlövés sarokköve.
A gyakorlással szerzett tapasztalat hatalmas Szerepet játszik ennek az ellentmondásnak a feloldásában. Az agyunk (ez a programozható szerkezet) akár csak egy fotóalbum — képek millióit képes raktározni a korábbi tapasztalat (találatok) alapján. Amikor elérkezik a pillanat, a mesterlövő ezeket a képeket használva bírálja felül a tudat alatti computerét (amely végrehajtatja az izmokkal a lövés valamennyi mozgáselemét, és ez által lendíti a fegyvert), majd amikor a megfelelő „kép” kialakult, vagyis a célpont / cső reláció képe az adott esetben leginkább hasonlít a korábbi gyakorlások alkalmával bevésett sikeres, találatot eredményező képhez, ki adja a parancsot a billentyű elhúzására.
Ellentmondás az eddig tanultakkal? Alig hiszem! Inkább nézzünk a dolgok mélyére!

Az elétartás szükségessége
Manapság a modern patronok kezdősebessége általában 390- 420 m/s között van. Ez összességében általában több mint a 10-szerese, néha inkább a 20-szorosa a célpont sebességének, legyen az elejteni kívánt vad vagy agyaggalamb. Ezt a különbséget használjuk ki a lövésnél, és ezzel a hatalmas sebesség különbséggel a tarsolyunkban általánosságban képesnek kellene lennünk arra, hogy a célpontra lőjünk egyenesen, de a gyakorlatban ez mégsem így van. Egy tőlünk egyenesen elmenő korongra egyenesen rá tudunk lőni, a sörétraj hamar utoléri és „elfüstöli” azt. Ám ha növekszik a szög, elétartás szükséges!
Miért van ez? Elvégre a sebességkülönbség — mondjuk — ugyanannyi!
A válasz a reakcióidőben rejlik, vagyis az érzékelés / döntés meghozatala és a tényleges cselekvés közben eltelt időben. Gyakorlás közben — mint meg annyi labdajáték esetében — a szem—kéz koordinációt gyakoroljuk, csak a sörétlövés esetében még más egyéb variációk is megjelennek, mint mondjuk a kosárlabdában egy dobás esetében.
Ha a fegyvert a célpontra lendítjük, az időzítés megítélése lesz a döntő abban, hogy mikor húzzuk meg az elsütőbillentyűt.
Fény formájában vizuális információt gyűjtünk a szemünkkel. A folyamat során (leegyszerűsítve) a fény a szemlencsén át haladva, a retinán landol, majd alakul át idegimpulzusok sorozatává, és a látóidegen keresztül jut el az agyba. Ott keletkezik belőle a kép. Ez egy folyamat során összehasonlításra kerül a korábbi tapasztalatok szerint elraktározott képekkel, amikor a folyamat Vége találat volt. Nagyon lényeges tehát, hogy a jó sörétlövésnél nem a cső és a célpont helyzetének pillanatnyi összehasonlítása és elemzése történik — azaz a célzás, hanem az, hogy a korábban elraktározott képek alapján hogy kell kinézni a cső/célpont relációnak a sikeres lövéshez. Az előbbi folyamat időrabló, tizedmásodperceket igénylő, és célozgatáshoz vezet, míg az utóbbi gondolat gyorsaságú. Válaszképpen üzenet érkezik az izmokhoz, reagálásra, összehúzódásra, vagyis a lövés során koordinált mozgásra ösztönözve azokat, aminek a végén elhúzzuk a billentyűt.
A folyamat még így is rengeteg időt emészt fel. A lövés folyamatában az észleléssel és döntéssel együtt lényegesen többet, mint az összes többi alkotóelem — időpazarló elem — együttesen! Ennek megértése és elfogadása azért fontos, mert a helyes elétartás bevésésekor elsődlegesen a tanulás folyamatában erre a dologra kell koncentrálnunk, és nem egyéb dolgokra, mint pI. a gyorsabb patronra vagy arra a parányi előnyre, amit technikailag a fegyver szerkezetében egy „V” rugó és egy spirálrugó működési gyorsasága közötti időkülönbség nyújt.
De visszatérve a folyamathoz, a billentyű elhúzása után még mindig idő telik el, hiszen a szerkezet működésbe lép, a kakas lecsap, az ütőszeg a gyutaccsal beindítatja az égést, ami után a gáz nyomás formájában keletkező erő elindítja a töltetet.
Mindezen történések néha közel 1 / 10 másodpercet emésztenek fel. Ennyi idő alatt a célpont akár néhány métert is megtehet. Nem beszélve arról, hogy a sörétrajnak is időre van szüksége ahhoz, hogy a fegyver és a cél pont közötti távolságot megtegye! Korongvadászaton néha 50 méterre lévő korongra kell lő- nünk, ekkor — az 50. méternél — a sörétraj sebessége már csak kb. fele akkora(!), vagy még annál is kevesebb, mint amekkora a kezdősebessége volt. Megállapíthatjuk tehát, hogy ez egy „hosszú” lövésnél minimálisan újabb 1 / 10 másodpercet jelent. Ily módon szépen növekszik az elétartás.

Időzítés - minden vagy semmi
Ha egy mozgó célpontot kívánunk eltalálni, az idő csak korlátozottan áll rendelkezésünkre, vagyis az idő ellen dolgozunk. Ebből természetszerűleg az következik, hogy a lényege a lövészetünknek az időzítés, vagyis az a képesség, hogy képesek legyünk megítélni azt a megfelelő pillanatot, amikor meg kell húznunk a billentyűt. Ugyanezt fedezhetjük fel a többi sport esetében, pl. a tenisznél, vagy akár zongorahangversenyen is.
A legjobbak képessége a mozdulatok gazdaságossága, vagyis a maximális hatékonyság minimális erőkifejtéssel.
A mesterek kicsiszolt technikája jól megfigyelhető a sörétlövésnél. Ez a külső szemlélő számára is észrevehető, amit többnyire csak úgy jellemeznek, hogy ők az őstehetségek, a természetes jövők. Mintha Isten is sörétes puskával a kezükben teremtette volna őket. Ez bizonyos pontig igaz is! Hiszen a sportban mindig lesznek olyanok, akik gyorsabban sajátítanak el valamit, mint a szomszédjuk.
Ezek alapján megállapíthatjuk az elétartás teljes mértékben egyedi dolog! Mindegyikünknek külön meg kell tanulni az elétartáshoz tartozó képeket. Majd ahogy a tapasztalatunk gazdagodik, ezek alapján leszünk képesek mind pontosabban megítélni a távolságot és a sebességet, majd rábízni a cselekvést a beépített komputerre, de csak miután helyesen beprogramoztuk azt!

A "hézag" matematikája
Ha a matematikát hívjuk segítségül az elétartás megállapításához, az alkalmazandó formulának (valamiféle bonyolult függvénynek) figyelembe kellene vennie a célpont szögét, sebességét, távolságát és a lövési technikát, azaz a jelen értelmezésben a lendítés sebességét. Persze még ezekhez hozzá kellene számítani az egyéb befolyásoló tényezőket, mint a patron sebességét, a szűkítés hatását a hatásos szórásra és a sörétraj hosszára, s legnagyobb mértékben figyelembe kellene venni a lövő reakcióidejét. Efféle formulával talán ide lehetne számolni az egyenes vonalon, állandó sebességgel mozgó célponthoz tartozó elétartást. Igen ám, de a vad a legritkább esetben „hajlandó” így mozogni, legtöbbször csavarodik, tekeredik, a széllel oldalaz, mozgása gyorsul vagy éppen lassul. Ekkor valami féle „kettős” elétartás szükségeltetik, mert pI. elé és alá vagy elé és fölé vagy mellé is kell egy adott pillanatban — a fegyver elsütésének pillanatában — tartani.
Azonban a jó sörétlövőnek nem matematikusnak kell lenni, hanem bizakodó halandónak, aki nem logarléccel akarja megszerkeszteni az elétartást, hanem bízik a beépített komputerben. Ez pedig mára hit dolga, nem a matematikáé.
Tényleg ilyen egyszerű lenne a dolog? Hogy étjük el ezt a hitet?
Mint legtöbbször minden más esetben, itt is tudatos gyakorlással.
Nézzük meg ezek után, hogy milyen szinteket különböztethetünk meg
A kiindulópont ahhoz az állapothoz hasonlít, mint amikor életünkben először ültünk be az autó volánja mögé. Minden cselekvésünk teljes mértékben az oktatótól függött. Bemutattak, ..- elmondtak egy cselekvést, amit megpróbáltunk utánozni.
Ezen a szinten túlhaladva, a helyes mozdulatokat addig ismételgetjük, amíg az „izommemória” (amiről már korábban meg állapodtunk, hogy nincs, hiszen az izom nem képes emlékezni) kialakul, amit a „fedélzeti számítógép”, a tudatalatti féltekénk már beprogramozott. A sörétlövés középszintjére ekkor felérve, ezt a fokozatot a legnehezebb átlépni. (A versenyzők zöme soha nem képes túlteljesíteni a 90%-os találati határt.)
A mesterszint eléréséhez olyan mélységig gyakoroljuk a mozdulatokat, hogy azok éppen annyira automatikussá válnak, mint az egyensúlyozás a kerékpáron. Ekkor a tudatos elmének, amely ez ideig a programozást végezte, nem marad más dolga, mint egy dologra figyelni, ez pedig a célpont. Minden más dolog „magától jön”.
Egy sörétlövő élversenyzőnél is néha megfigyelhető az a relaxált, könnyed, „gondtalan” állapot, amelynek során minden mozdulat precíz, tökéletesen végrehajtott. Ekkor „belül” úgy érezzük, hogy mindenre van idő. A korong, mintha lelassult volna, a hibázás kizárt. Az angol szakirodalom azt mondja erre, hogy „zónaállapot”. Hiba nélküli világrekordokat lőnek, állítanak be ilyen állapotban. Az alapokat és a technikát kell hát olyan mértékig gyakorolnunk, hogy a mozdulat automatikusan lendítse a csövet a célpont elé, mindenféle tudatos gondolat nélkül. Éppen olyan gyakorlottan, mint ahogy az autót vezetjük. Ily módon érkezünk vissza a cikk elején említett 20 cm-hez. Ahhoz, hogy a legmagasabb szintre érjünk, teljes mértékben csak egy dologra szabad koncentrálnunk — a célpontra. Így kerülhetjük el, hogy gondolataink egy pillanatra is a cselekvésre vagy az elétartás méricskélésére terelődjenek, elhibázva ily módon a legkönnyebbnek tűnő korongot / vadat —20 cm-rel.

Szollár András


Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenübe