Fine Guns

Az előző részben már megismertük az alacsony profillal épített fegyver előnyeit, a gyorsabb lendületet, az "engedelmességet", melyet az angol Boss &. Co. cég az új bock fegyverének 1910-ben történt megjelenésekor egyszerűen az alábbi mondatokkal méltatott: „a mi fegyverünkkel elegendő csupán egy ujjal a célpontra mutatni, három helyett, nevezetesen a két cső és a csősín helyett. Ennek eredménye a tisztább látómező, a gyorsabb és pontosabb lövés. Aki először használja a bock fegyverünket, elámul a gyorsaságon, amellyel a célpontra jut.” Közel 100 év elteltével ma a világ éllövői bizonyítják a fenti mondatok helyességét, a kitalált rendszer kiválóságát.
A jó sörétes fegyver egy idő után a karunk meghosszabbítása lesz, egybeolvad velünk, a testrészünkké válik, amellyel együtt olyan gyorsan és pontosan tudunk rámutatni egy mozgó célpontra, mintha csak a mutatóujjunkkal tennénk azt. Mindez anélkül történik, hogy a kezünkben lévő fegyverről „különösebb tudomást” vennénk.
Milyen szempontok alapján válasszunk?
Először is alaposan gondoljuk végig, hogy milyen célra használjuk legtöbbet a fegyvert.
— Kizárólag vadászatra,
— kizárólag koronglövészetre, versenyzésre,
— mindkettőre (a választás itt a legkönnyebb, mert kiindulásnak általában egybock, 76 cm-es csövekkel, cserélhető szűkítéssel lehet a jó választás). A véleményemet már az előző részben kifejtettem arról, hogy milyen csőelrendezésű fegyver lehet célszerű az adott feladatra. Ezek után fontoljuk meg, hogy milyen csőhosszúságot vélünk alkalmasnak, mert ez már többé-kevésbé behatárolja a fegyver tömegét is. Majd a kaliber jöhet számításba, végül a mindent eldöntő tétel, a méretre agyazás. Passzol-e a mi méreteinkhez, illetve van-e esély arra, hogy kisebb átalakítással magunkra tudjuk szabatni a ki nézett fegyvert.
Ha a vadászatra való alkalmasság a fő cél, gondoljuk végig, hogy milyen vadfajra, milyen módon vadászunk a legtöbbet.

A csövek tömege, hossza és a fegyver tömege
Ha valaki mindig elállóként, javarészt csak ráhajtásos fácán- vadászaton vesz részt, többnyire nyíltabb terepen, előnyben részesítheti a hosszabb csővel épített (76 cm-es), kicsit nehezebb fegyvert (kb. 3,3-3,6 kg), amely nagyobb tömegénél fogva, jobban "elnyeli" a rúgást. A nehezebb puska tartása nem jelent különösebb gondot a lő álláson, illetve a hajtás végeztével egy könnyű tokba csúsztatva a fegyvert, a cipelése sem megerőltető.
Más szempontok alapján dönt az, aki a hajtásban gyalogolva, néha sűrűbb, bokros, nádas, fedett terepen akarja leadni a lövést, vagy kis csoportban, kutyával, bokrászva vadászik, egész nap cipelve fegyverét.
Ekkor egy könnyű 20-as vagy egy 16-os, esetleg egy „ultrakönnyű” 12-es (kb. 2,7-3,0 kg), rövidebb csővel (66-72 cm) tűnik jó megoldásnak, egészen addig, amíg nem akarunk 30-32 g-nál nagyobb töltetet lőni belőle. Az előttünk vagy mellettünk kelő vadra ritkán lövünk 30 m-nél messzebbre, ekkor a 28 g-os töltet, 1/4-es és / vagy 1/2-es szűkítésből lőve, éppen „megteszi”. Ily módon még a visszarúgó erő sem lesz kellemetlen.
Ha puskánkat főleg vízi vad vadászatra (kacsára-libára) használjuk, és magnum patronnal lövünk, erre a 80 cm-es vagy annál is hosszabb csővel gyártott, 10-es 12-es kaliberű fegyver tűnik alkalmasabbnak, bár véleményem szerint csak idő kérdése, hogy a nagyobb magnum töltet mikor „rontja" el a technikánkat.
A cső hosszának kiválasztásakor óvakodjunk a szélsőségektől. Manapság a hosszú csövek divatosak, korongvadászaton akár 86 cm-ig is elmennek. Valójában csak nagyon kevés azon lövők száma, akik testi f elépítettségüknél, erejüknél fogva képesek az ilyen hosszú csöveket hatékonyan mozgatni.

Kaliber: 4-től 36-ig
Manapság a 4-es kaliberű „tó puskától” a 36-os, azaz 410-es kaliberű fürjésző-szalonkázó puskáig mindenfélét lehet kapni, építtetni a piacon. Hazánkban leginkább a 12-es, 16-os és 20-as kaliberű terjedt el.
Először is el kellegy tévhitet, miszerint egy 20-as puska kisebbet rúg, mint egy 12-es. Newton III. törvénye ezt pontosan megfogalmazza! A sörétlövésre vonatkoztatva, nagyjából így hangzik: a kilőtt töltet tömege és a sebességének négyzetes szorzata egyenlő lesz a fegyver tömegének és a fegyver (zömében hátrafelé és valamennyire felfelé irányuló) sebességének négyzetes szorzatával.
Ha tehát két különböző kaliberű, azonos minőségű, 28 g-nyi söréttel töltött, azonos kezdősebességgel rendelkező patront lövünk ki két egyformán jól megépített fegyverből, az a fegyver fog nagyobbat rúgni, amelyik könnyebb, függetlenül attól, hogy milyen a kalibere.
A másik tévhit, hogy a 20-as fegyver ölőereje kisebb, mint 12-es kaliberű fegyveré. Ez csak nagyon nagy általánosságban lenne igaz! Véleményem szerint a vadászat szokványos körülményei között nem!
A jó sörétlövés többek között arról is szól, hogy megérezzük, a hozzánk simított fegyver a hozzá válogatott lőszerrel és az általunk begyakorlott technikával hova lövi a térben a töltet magját. Ez minden esetben finom mozgáskoordinációt igényel! A jó sörétes fegyver egyik fontos tulajdonsága pedig, hogy azt a nagy karimájú vadászkalap nagyságú területet — a lövés magját a szórás közepén — akár negyven-valahány méterről is egyenletesen és sűrűn teleszórja.
Ha hosszú távon eredményesen akarunk vadászni, törekednünk kell a pontos lövésre, a könnyebb töltet használatára, ezzel elérhető „maglövésre”. Csak idő és ellőtt patron kérdése, hogy a szervezetünk a gyors alkalmazkodóképessége miatt, mikor fogja görcsösebb mozgással megválaszolni a nagyobb és gyorsabb töltet által okozott, megnövekedett visszarúgó erőt. Ez pedig már erősen a pontosság rovására megy. Sokkal, de sokkal jobban, mint amekkora előnyt a nagyobb töltet, a megnagyobbodott magátmérő nyújt!
Melyik tehát a megfelelő kaliber? Az, amelyet az adott lövő (alkatával, stílusával, stb.) a megfelelően méretezett patronnal, az adott körülmények között biztonságosan, komfortosan és eredményesen tud kezelni.
Kétségtelen, hogy a könnyű fegyver jobban hajlamosít a „karozásra”. Ezért is mondják általánosságban, hogy a könnyebb 20-as fegyver pontosabb és következetesebb derékmunkát, ha úgy tetszik, nagyobb lőtudást kíván!

Elsütőerő
A rossz sütéssel, elsütő erővel rendelkező fegyver elsütése olyan, mint a szardíniás doboz kinyitása (Hemingwaytől szabadon). Azaz, húzom-húzom, (nyúlik, de nem nyílik), aztán a végén hirtelen rám dől az egész.
A jó és általunk megszokott fegyver a „gondolat gyorsaságával” sül, vagyis azt az érzést kelti bennünk, hogy a töltet akkor indul el a csőből, amikor az általunk megfelelőnek ítélt „kép” kialakult.
Egy új vagy egy használt fegyver vásárlásánál érdemes ellenőrizni az elsütő erőt. Az elsütő erő mérése kp-ban történik. Vadászatra általánosságban 1,6 kp (első) és 2,0 kp (hátsó) elsütő erővel rendelkező billentyű mondható ideálisnak. Korongvadászatra is hasonló érték a jó választás, míg Pl. olimpiai trapra a könnyebb elsütő erő a jobb (1,2-1,5 kp).
Némelyik "polcról levett” fegyver elsütő ereje elérheti 3,5-4 kp-ot is, amit már érdemes fegyvermesterrel beszabályoztatni. Összességében a túl könnyű elsütő erő elhamarkodott, néha akaratunkon kívüli, és ezért veszélyes elsülést okozhat, míg másik végletbe esve, a kemény elsülés miatt késve sütjük el a fegyvert, ami hibázáshoz vezethet.
Még egy dolgot érdemes megfigyelnünk, ez pedig az elsütőbillentyű(k) útjának a hossza. Hiába megfelelő az elsütő erő, ha az elsütés „nyúlik”. Vagyis túl hosszú utat „jár be” a billentyű, amíg a fegyver elsül. Némely márka tipikus betegsége ez. A hozzáértő fegyvermester mindkét betegséget orvosolni tudja.

A fegyver fogása, agyazása
A legfontosabb szempont, hogy számunkra kényelmes legyen. Minél könnyebben lehessen „odamutatni” vele.
Kezdjük az előaggyal. Az előagyat fogó kezünknek a jó lövésnél inkább csak tartó szerepe van, hiszen ha pontos a technikánk, a legtöbb helyzetben akár nyitott tenyérrel is tudunk lőni. A dupla puskákon az előagy meglehetősen kecses darab, éppen a már oly sokat emlegetett kormányozhatóság végett. A bock fegyverek előagy kialakítása már sokkal színesebb formavilágot mutat. Általános szabály, hogy olyat válasszunk, amelyen kényelmes fogás esik.

A markolat kialakítása olyan legyen, hogy a mutatóujjunk első percével kényelmesen elérjük az (első) elsütőbillentyűt, illetve a markolat vastagsága akkora legyen, hogy a hüvelykujjunk rázáródjon a középső ujjunkra. Ez a fegyver biztos fogásának és irányíthatóságának egyik sarokköve. Sokan átsiklanak e fontos rész felett, és a hüvelykujjukat a fegyver nyakán pihentetik, ami nem csak sérülésveszélyes, (a kulcs a bizonytalan fogás miatt a hátrarúgáskor megsértheti a körmöt, körömágyat,) hanem a fegyver irányíthatósága is romlik a bizonytalan fogás miatt. Gondoljunk csak arra, hogy egy pingpongütő vagy egy teniszütő biztos fogása esetén is összezár hüvelykujjunk a középső ujjunkkal. (Rajz 1.)

A pisztolyfogású agy szakállhosszának helyes megválasztása a kényelmes fogás és a jó sütés záloga. Ekkor az agynyak oldalsó része és a mutatóujjunk 3. íze között némi hézagnak kell maradnia. (Rajz 2.) Ha nem így van, nagy az esély rá, hogy az elsütést végző mutatóujjunknak nagyot kell „nyújtózkodnia”, az pedig, a mozdulat görcsössége miatt, az idegi parancsot nem képes pontosan és gyorsan végrehajtani.
De lehet a helyzet még cudarabb! A rossz fegyvertervezés mintapéldája a Merkel dupla puskák egyik-másik típusának fogáskialakítása! A rosszul ívelő sátorvas és a túlságosan előreültetett, szintén rossz ívű első elsütőbillentyű a kisebb markú egyéneknél az elsütést végző mutatóujj kényszeredett előrenyúlását kívánja, emiatt középső ujj túlságosan és veszélyesen közel kerül a sátorvas hoz. A dolog eredményeképpen, lövéskor a középső ujj sérülése elkerülhetetlen. Innen már csak egy lépés a sérüléstől való félelem tudat alatti kialakulása, amit a fegyver elsütése kor az imént leírt probléma okoz. A félve elsütött fegyver kontrollálatlan, pontatlan mozdulatot eredményez, a sorozatos hibázás így „garantált”. (Hasonló jelenséget okozhat a túlságosan nagy töltet is!)
A jó fogás kialakításánál nem kerülhetjük meg a tenyérgomb kérdését. Kell vagy nem?
A tenyérgombnak — a fegyveragy nyakán kialakított, a tenyerünkbe belesimuló kidudorodásnak — véleményem szerint a fegyverrel való ismerkedés kezdeti szakaszában van jelentősége, addig, amíg meg nem szokjuk a fegyver fogását, azaz mindigugyanúgy”. Ha már kellően összebarátkozunk a fegyverünkkel, véleményem szerint nem jelent előnyt a használata.

Az egyenes, angol agyazás főleg a dupla puskáknál elterjedt és fontos, (bár a bock rendszerű fegyvereken is lehet látni), mert nemcsak elegáns, hanem megőrizhetjük általa azt a lendületességet, dinamikát, amelyet a szerkezeti felépítésénél fogva egy jó dupla puska nyújthat, Ugyanis az agy karcsú formakialakításának köszönhetően, kisebb tömeg esik a két kezünkön kívülre. A gyors, lendületes és nem nagy távolságra leadott lövéseknél jelenthet előnyt a használata. Pl. szalonka, fácán, beszálló réce vadászatán, vagy ha valakinek lehetősége adódik külföldön fogolyra, fürjre vadászni, egy angol agyas dupla puska ideális eszköz lehet. Ha már „kapaszkodnunk kell”, és kicsit „arrébb” lövünk, úgy 40 m-re, amikor a cső mozgása amúgy is lassúbb, valamint ha erősebb vadra, (libára, nyúlra) vadászunk 36 grammos vagy annál is nagyobb töltettel, erős szűkítéssel, a pisztolyfogású agyazás tűnik jobb választásnak. De itt már az egyéni szem-pontok dominálnak! Testalkat, stílus, töltet, szűkítés, a vadfaj, annak vadászati módja stb.mind latba vetendő tétel lehet.
Összességében a jó sörétes fegyver a lendület eszköze. Testrészünkké válásához nem nekünk kell idomulni a fegyverhez, hanem olyan fegyvert kell találnunk, amely használhatóságában megfelel az általunk kívánt használati célnak, illetve méreteiben passzol hozzánk. Ezért még véletlenül se essünk abba a csapdába, hogy valaki rábeszél bennünket egy fegyver megvásárlására azzal, hogy majd hozzászokunk. Ez soha nem fog megtörténni, sőt, rossz szokásaink alakulhatnak ki, amelyeket egész sörétlövő életünkben magunkkal hordozunk. (Oktató legyen a talpán, aki ezeket a „Jól begyakorolt” mozdulatokat „kiszedegeti” belőlünk.)
Ezért egy sörétes fegyver megvásárlásánál soha ne döntsünk hirtelen! Kerüljük a „csak most, csak neked, csak ennyiért” helyzetet, ne essünk bele az első leárazásba!
Így vagy úgy, az ember sokat tehet azért, hogy a fegyverét a Saját méreteire, igényeire igazítsa, igazíttassa. Örömmel írom le, és talán nem minősül PR mondatnak, hogy manapság Csongrádon kellően komoly fegyvermesterképzés folyik, ahol néhányan máris nagy érdeklődést mutatnak a sörétes fegyver méretre igazítása és „finom tuningolása” iránt.
Óvakodjunk a nehéz, „szupergyors” töltettől, mert a sörét- lövés fizikájában mindennek ára van. Ha észrevesszük a görcsös mozdulat legapróbb jelét, azonnal változtassunk, könnyítsünk. Tanuljunk meg „maggal” lőni!
Fogadjuk el, hogy olyan fegyvert, amelyet egyformán jól tudunk használni minden helyzetben, mindenféle célra, nem fogunk találni!
Sok esetben úgy érezheti a T. Olvasó, hogy itt „grammokért” megy a verseny, és igaza is van! A „Forma 1”-es technikát valóban nem mindenki tudja megfizetni, és ami még fontosabb, „vezetni”, vagy ha úgy tetszik a vadászaton vagy a koronglövészeten használni. De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy az ismeretanyag birtokában könnyebben tud a megfizethető „jók” közül választani, illetve egészen biztosan ki fogja tudni választani azt, amiért nem ad ki egy fillért sem.
Hogyan is foglalja össze a Holland 8c Holland cég a filozófiáját, a „jó sörétes fegyver” jellemzőit? „A vékony, könnyű csövek megfelelően könnyű és formás agyat igényelnek annak érdekében, hogy a fegyver súlyának nagy részét jól kiegyensúlyozzák a kézben. Ez teremti meg azt a csodálatos kezelhetőséget, amelyre mindannyian vágyunk, és örömmel élünk át, amikor egy szárnycsapás hatására akcióba lendülünk”

Szollár András