Fine Guns

Amíg az előző számokban a sörétlövés mentális oldalát, Illetve azt megelőzően a lövés technikai részét boncolgattuk, most vessünk egy pillantást arra az eszközre, amellyel a Jó lövés végrehajtható. Tekintsük át elsősorban a használhatóság és kezelhetőség szempontjait.

Volt szerencsém jó néhány kis ipari fegyverműhelyt végiglátogatni, ahol mindig megcsodáltam a zárrészek illesztéseinek pontosságát, mert a legjobbaknál az egymásra felfekvő felületek közötti hézag „vastagságát” füsttel mérik! A pontosan illesztett fegyver záródásának különös, jól felismerhető hangja van. Amúgy, ha egy fegyverkovácsot igazából fel akarnánk bosszantani, akkor remekművének kézbevételekor kezdjük el dicsér a fegyver díszítését, vésését.

Ezzel nem a fegyver megalkotójának munkáját ismerjük el, ha nem azt a munkát, amelybe a fegyver felöltöztetése, feldíszítése került. A fegyver gravírozása, vésése éppen olyan művészet, mint a festészet vagy szobrászat, éppen úgy megtaláljuk műfajának kiválóságait. A finoman megépített fegyver nélkülözhetetlen része, olyasmi, mint egy luxusautóban a légkondicionáló,

amely nélkül el sem lehet manapság képzelni. Az autó nem lesz tőle gyorsabb vagy jobban kezelhető, de az utazást kellemesebbé teszi. Így van ez a gravírozással is, a jó sörétes fegyver sem fog jobban lőni, nem lesz kezelhetőbb, hanem az esztétikai érzékünkre hat, azzal indítja meg bennünk a nyálcsorgást.után lássuk az esztétikai élményen kívül, mi jellemzi a jó sörétes fegyvert.magunknak építettünk fegyvert, a méretre agyazás fontosságát semmi más nem előzheti meg. Erről a korábbi számokban már olvashatott a T. 0lvasó.

A fegyver egyensúlya
Ha általánosságban vizsgálunk egy sörétes fegyvert, a minőségi fegyverek „balanszát” a forgócsapra vagy valamivel (pár mm-rel) az elé helyezik. Nagy valószínűséggel a fegyver fő tömege ekkor esik a két kezünk közé. Ettől lesz aengedelmes, jól irányítható. Ha pontosabban kívánjuk megvizsgálni a dolgot, akkor ez nagymértékben függ a testméreteinktől, tömegünktől és a stílusunktól. Érthető módon Ugyanazt a fegyvert máshol fogja meg egy zömök testalkatú, rövidebb karokkal megáldott lövő, mint egy vékony testalkatú, hosszú karú egyén. Bár a fegyver balansza történetesen éppen a csapon van, mégis másként fogja érezni azt mindkét ember.

Ha a fegyver fej nehéz, vagyis az egyensúlypontja jóval a forgócsap elé esik, a fegyver lustává válik, nehezen indítható el. Igaz viszont, hogy a lendületét jól megtartja, ami a lövés elkísérésének folyamatában a jó lövés elengedhetetlen része. Ezt azonban az aktív derékmunkával pótolni tudjuk -és kell is! Megfigyelésem szerint a „hanyag” derékmunkával lövők, és éppen ezért erősen „karozók” általában ezért kedvelik jobban a fej nehéz fegyvereket. Ez azonban ne tévesszen meg bennünket, mert százalékosan magas teljesítményt „karból” lőve nem lehet elérni. Mint ahogy a lusta fegyver megindítására elpazarolt időt is nehéz a fegyver felemelésének és lendítésének folyamatában „behozni”. A célunk éppen ellentétes! A kritikus pillanatokban történő időnyerés, hiszen a fegyver elsütése előtti 1-2 tizedmásodperc a legértékesebb! (Mentálisan, erős koncentrációval ekkor kell „lelassítanunk” az eseményeket, vagyis a vizuális információtöbbletet az agyunkkal feldolgoztatni!)

Persze a másik végletbe sem szabad esnünk, azaz farnehézzé tennünk a fegyvert, mert ekkor annak csöve „idegessé” válik. Gyorsabban kerülünk ugyan a célponthoz, de kevésbé kontrolláltan, és a lendület is hamarabb elveszhet. Az összes közül talán ez a legrosszabb megoldás. A fegyver csövének tömege nyújt némi támpontot az inerciájának megítélésében. Általában pl. a 12-es kaliberben egy 76 cm hosszú csövet vizsgálva, egy kb. 1500-1530 grammos cső jelenthet jó kiindulási pontot. Azonban ekkor sem szabad a merev számok alapján összehasonlítani az egyik fegyvert a másikkal. Ami a tökéletes csőtömeget jelenti az egyik fegyveren, teljesen eltérő tulajdonságokat nyújthat egy másikon.
A fegyver kiegyensúlyozása javíthatja a fegyver lendíthetőségét, iránvíthatóságát. Ha csőnehéz a fegyverünk (általában ez a gyakoribb eset, mert könnyű, vékony falú, szívós acélból készült csövet gyártaniolcsó mulatság) legjobb az agy hátsó. alsó részét súlyozni (rajz 1.). Ekkor az agytalpat levéve, az agy alsó részében fúrt lyukba ólmot rögzítve lehet a fegyver egyensúlyát javítani. Mivel ez a rész esik legmesszebb a fegyver súlypontjától, a csaptól itt lehet a legkevesebb tömeg hozzáadásával elérni a kívánt egyensúlyt. Ezt sem tehetjük azonban korlátlanul és büntetlenül, mert az extra tömeg a két kezünkön kívül esik! Ha a másik véglet fordul elő, azaz farnehéz a fegyver, akkor is az agytalp felőli oldalon kell a feleslegessé vált farészt kimarni. Legjobb azonban mindkét dolgot szakemberre bízni!
A kiváló minőségű fegyverben nem csak a jó fajta acél „ki lós árát” vagy a drága diógyökér agyat kell megfizetnünk, hanem a jó tervezést, a mesteri kivitelezést, az Óriási gyártási tradíciót és nem utolsósorban a ráfordított több száz, eseten-ként ezer élőmunka-órát.

Dupla vagy bock?
Egy jól megépített és kiegyensúlyozott dupla puska utolérhetetlen felemelési pontosságot, gyors lendítést és "engedelmességet” nyújt. A kontrollálásához azonban általában nagyobb technikai tudás szükséges, éppen a gyors lendíthetősége miatt. A jó dupla puska fő tömege éppen a kezünk közé esik. Átlagos lövőt és átlagosan jól kiegyensúlyozott fegyvert feltételezve, a fegyver tömegének kb. 2/3-a az előagyat tartó kézre, míg a maradék 1/3 rész az elsütő kézre esik. Érthető a dolog, ha két olyan fegyvert hasonlítunk össze, amelyek mindegyike mondjuk 3,5 kg-os, és a súlypontja mindkettőnek a csapon van, tehát jól ki egyensúlyozottnak mondható, de ha az egyik fegyvernél jelentős tömeg esik a két kezünkön kívülre, azaz jelentős tömeg van a cső elején, és a kiegyensúlyozás miatt az agy végén, a jó kiegyensúlyozás ellenére nagyon is különbözőnek fogjuk találni a két fegyvert (rajz 2.). Az egyiket szőlőkarónak érezzük a kezünk között, a másikat pedig balerinának. Ha a jól kiegyensúlyozott fegyverhez még pontosan ránk méretezett agyazás párosul, akkor az első lövés leadása után sem tör ki a csővég valamilyen irányban, hanem finoman siklik tovább a a lendítés síkján, könnyű ismétlést, pompás dublé esélyét nyújtva gazdájának. Ebben jelentős szerepet játszik a csövek vízszintes elrendezése végett az alacsony zárépítés. Másmilyen a bock fegyverek felépítése. A legjobbak itt is kínosan ügyelnek a lehető legalacsonyabb zárfelépítésre, és ennek érdekében mindent meg tesznek, hogy az alsó reteszelés helyett közép- vagy felső reteszt alkalmazzanak. Lásd a Boss zárszerkezetet a Perazzin, Kemenen Gambán stb., vagy a Beretta egyedi megoldásait. Az alsó retesz miatt magas zártesttel tervezett (és ezért általában olcsóbb megoldással rendelkező) bock rendszerű fegyverek többnyire kevésbé jól irányíthatók, mert a felemelés során a hossztengelyükben még enyhe csavarodásra is hajlamosak. Olyan ez, mint az az autó, amelyiknek rosszul van beállítva a futóműve, és mondjuk jobbra húz, emiatt a kormánnyal mindig ellen kell tartanunk!
Ez persze már a gyártás, tervezés és használhatóság finom részlete. Véleményem szerint a vadászaton ennek nincs különösebb jelentősége, de egy koronglövő versenyen, ahol minden találat számít, ott bizony lehet.
Amiért a bock fegyverek mégis teret nyertek a sportlövészetben és a vadászati célú felhasználásban, az főképpen a cső- sín felett és mellett látható nagyobb tér (bár ezt a duplapuska problémát is orvosolni tudták már!), azaz általánosságban a látómezőnknek kisebb részét takarják el a csövek és a csősín, valamint az a tény, hogy visszarúgó erő érzését a bock rendszerű fegyverrel általában hatásosabban lehet csökkenteni.

A hagyomány ereje
Sokan a tradícióval érvelnek a dupla puskák mellett, mondván, hogy a bock fegyver a modern éra találmánya, ezért a dupla puska az igazi hagyományos vadászfegyver. Ez így önmagában nem helytálló, hiszen Greener már 1870 körül gyártott bock rendszerű fegyvert, és Dickson 1888-ban megépítette az egyik valaha gyártott legszebb, oldalt nyitható bock fegyverét. Boss és Woodward már az I. világháború előtt bemutatta a híres, alacsony profilépítésű, billenő csövű bock fegyverét. J.M.Browing 1925-ben megalkotta máig is halhatatlan főkonstrukcióját, a B25-öst. Végül is mindkét csőelrendezésű fegyvernek megvan a maga erőssége.
A vadászat céljára mégis talán a kecses, elegáns, azonos kalibert feltételezve általában könnyebb, gyors lendületű dupla puskák terjedtek el a robosztusabb kinézetű, általában nehezebb, bock rendszerű fegyverekkel szemben. Összességében a vadászat céljára a végső összevetésben sem lehet kategorikusan kijelenteni egyértelmű előnyt semelyik oldalon.
Saját értékítéletem alapján vadászatra a finoman épített, könnyű dupla puska, míg koronglövészetre a bock rendszerű fegyver dukál. Ám ez is egyén függő, illetve ha valaki egy fegyvert használ mindkét célra, talán a bock fegyver a jobbik választás.

Két megállapítást e cikk végén azonban megtehetünk:
1. A fegyverboltokban manapság túl sok fegyver található, amelyeknek használhatósága gyenge, éppen a rossz tervezés miatt. Sok szériában gyártott fegyver egyszerűen nem passzol senkinek sem. Némelyik fegyver agyazása a hátrészén pengeéles, amivel fájdalmassá válhat a lövés, és következményeképpen rossz szokások rögződhetnek a lövőben.
2, A jó fegyverkovács egy-egy remekműve elkészítésének legmagasztosabb cél-ja, hogy használata során a gazdája számára minél észrevétlenebb maradjon. A jól agyazott és jól kiegyensúlyozott fegyver teszi lehetővé használója számára az állandóság elérését, az ökonomikus, energiatakarékos, rövid mozdulatot, ez-által a szem és a célpont kapcsolatának zavartalanságát, kívülről tekintve pedig azt az utolérhetetlenül egyszerű, finom, könnyed mozdulatot, amellyel egy-egy mester egyszerűen „lesöpri” az égről a legmagasabb toronykakast is.
Persze egyéb lényeges tulajdonságok, mint a kaliber, a cső hossz, a furat, az el-sütő erő, a szórás stb. mind-mind meghatározza, befolyásolja egy fegyver használhatóságát, kezelhetőségét, amivel a következő számban foglalkozunk.

Szollár András