Fine Guns

Egyszer valahol a Távol-Keleten egy íjásznövendék felkereste a mestert, és íjásztudományát fejlesztendő, leckéket szeretett volna venni a mestertől. A mester leültette és teával kínálta. Már hosszú ideje beszélgettek, amikor a mester a növendék félig ürült poharát elkezdte teletölteni. Töltötte, töltötte, a tea már az asztalon is folyt, amikor a növendék ijedten felkiáltott: "Mester! Mit csinál?" "No látod! Te éppen ilyen vagy mint ez a pohár! Hogyan töltsem tele, ha előtte nem ürítetted ki" - válaszolta a mester.

Nos, T. Olvasóm, Ön kiürítette a poharát?
A korábbi számokban már elegendő tananyagot olvashattunk a sörétlövés technikai oldaláról, és enyhén "megkarcoltuk" a mentális oldal felszínét is.
Tudjuk, hogy a sörétlövés az állandóság művészete. Kell hozzá egy nagy adag állhatatosság, következetesség.
Honnan származik az állandóság, amelynek segítségével mindig találunk, hiszen mindegyikünk a teljesítményét akarja javítani. Közös a célunk: pontosabban lőni, és nem, vagy néha kevesebbet hibázni.
Ismerjük a metódusokat, valamelyiket már bizonyára otthonosan használjuk. Ismerjük a jó lövéshez szükséges helyes beállást, vigyázunk a cső lendületére, gondosan "elkísérjük" a lövést. Mégis mi kell ahhoz, hogy pl. a következő, ránk repülő kakast is begyen lőjük, és azután sorrendben az ötödiket is?
Mindegy, hogy mesterszinten lövünk, vagy teljesen kezdők vagyunk, a teljesítményünk növekedése azt követeli, hogy felfedezzük és megértsük azt, hogy a következő lövés mit követel.

A jól működő ösztöneink egy darabig "elvisznek" bennünket. Hiszen valamennyi matematikai táblázat, diagram, sebesség-távolság számítás, pontosan agyazott fegyver, válogatott töltény- és csőkombináció,

szóráskép-elemzés - megannyi egyéb fontos adat, soha nem lesz egyenlő az emberi agynak azon képességével, hogy mindennél sokkal gyorsabban képes kalkulálni, feldolgozni és végrehajtani / végrehajtatni folyamatokat annak érdekében, hogy egy mozgó célpontot eltaláljunk ( Ha hagyjuk és hiszünk benne! )
Először meg kell tanulnunk az alapvető dolgokat ( finom, hibátlan fegyverfelvétel, metódusokat, elétartást, "képet", elkísérést ), és jól alkalmazni azokat, mielőtt képesek leszünk gondolkodás nélkül végrehajtani őket. Nevezzük ezt alapszintnek. A következő szint - a középszint - az, amikor ezeket a részfolyamatokat összerakva, az egész "cselekvő rész" automatikussá válik.
A sörétlövés tanulásának kezdeti szakaszában tehát először meg kell tanulnunk ezeket az elemeket helyesen értelmezni, megérteni és összerakni. Ekkor minden komponensnek fontos szerepe van.
Hogyan lehet az alapvető dolgokat gyakorolni?
Az egyik legfontosabb dolgot, a fegyver felemelésének mozdulatát legjobb tükör előtt gyakorolni. Pontosan szembeállunk a tükörrel, és alapállásban a fegyver csövénekégét kb. a vállunk magasságáig emeljük, hogy a tükörképben éppen "belelássunk" a csőbe. Majd ekkor a felemelés mozdulatát lelassítva, pontosan a vezérszemünkre emeljük a célgömböt oly módon, hogy a cső vége a mozdulat során nem süllyedhet, és a mozdulat végén az a szembogarunkra mutat.

A másik módszerrel - amellyel a lendítést gyakorolhatjuk - a cső végére, a csövek közé egy ceruzaelemmel működő mini zseblámpát ( legjobb a Mag-Light típus ) erősítünk ragasztószalaggal, majd egy árnyas, félhomályos szobában bekapcsoljuk a lámpát, és a "szórást" a lehető legszűkebbre állítjuk. Ezután fordulásból "rálövünk" egy kiválasztott tárgyra.
A gyakorlás során az alábbi dolgokra kell ügyelni:

• beállásunk legyen kényelmes, testtömegünk enyhén az elöl lévő lábon legyen, fejünk állása egyenes és viszonylag merev legyen ( ne bólintsunk! );
• derekunk ne induljon később oldalra, mint a csővég felfelé ( és ily módon a fénycsóva semezzel az aktív derékmunkát gyakoroljuk! );
• vállunk a fegyver felvétele során előre mozogjon, és ne a fegyver jöjjön hátrafelé fűrészelő mozdulattal;

• fegyver éppen akkor érjen vállba, amikor a fénycsóva éppen a kiválasztott tárgyra mutat, a fegyvert ekkor gondolatba vagy "vakpatronnal" süssük el, majd a lövést kísérjük el;
• mozdulatot fele olyan lassú tempóban kezdjük el begyakorolni, mint ahogy később a saját ritmusunkban a valóságban lőni fogunk;
• már az első gyakorlatoktól kezdve, ügyeljünk a lehető legpontosabb végrehajtásra, csak a fénycsóvát figyeljük, a fegyverrel a mozdulat közben ne foglalkozzunk.

Próbáljuk meg számszerűsíteni a dolgokat. Ha képesek vagyunk arra hogy mindig pontosan és egyforma mozdulattal vegyük fel a fegyvert ( ez néhány hónapnyi gyakorlás után kialakulhat, ha naponta 2x25-ös sorozatokat végzünk ), elkezdhetjük a koronglőtéren való intenzív gyakorlást. Ekkor legjobb a "mutass oda és lendíts", vagy a "festő" módszerrel elkezdeni a betanulást.
Tapasztalatom szerint, heti 2 gyakorlással, alkalmanként 2x25 korongra leadott és jól átgondolt, koncentrált lövéssel szinte bárkiből 50 - 65%-t elérő lövőt lehet "faragni" a következő szezonra. Ezzel eljuthatunk arra az alapszintre, amellyel kellő magabiztossággal vadászhatunk. Ez a folyamat mechanikus, technikai része.
A folyamat mentális része az, hogy elkerüljük a méricskélő, szerkesztgető részt, vagyis a célzást. A célzás egyik oka véleményem szerint a túlzott óvatosság. Minden egyéb erőfeszítésünk ellenére, beakarjuk biztosítani a lövést, reménykedünk, nem akarunk hibázni. Ez a gondolkodás pedig szinte mindig hibázást eredményez! Az apróvadat a legkevésbé sem érdeklik a reményeink. Legjobb a vadászházban hagyni őket!
A gyorsuló cső, amely a jó lövés elengedhetetlen része, azt feltételezi, hogy a csövet a célpont elé kell vezetni. Sokkal messzebb, mint azt az agyunk és az ösztöneink néha engednék. A computer a füleink között "retteg" attól, hogy felgyorsított cső elélövést fog eredményezni, holott éppen az ellenkezője az igaz. Ezért a sörétlövés alapszintjén elménket többek között az ellentétes információk feldolgoztatására használjuk. A gyorsuló cső egyre nagyobb hézagot teremt a célgömb és a célpont között. Ekkor precíz, egzakt képet "gyűjteni" nehéz, és éppen ezért, a növekvő elétartés meggátolja a méricskélést, nem lesz időnk ellenőrizni ( tudatosan belegondolni ), hogy az érzékelt "kép"/ elétartás az adott helyzetben megfelelő-e. Pontosan erre van szükségünk. A cső gyorsulása építi fel az éppen szükséges elétartást, amely a találatot eredményezi.
Többek között azért népszerű módszer a "mutass oda és lendíts", valamint a "meszelős" módszer. Mind a kettő a cső gyorsítását követeli. Még ha a cső gyorsulása minimális is, ez már elegendő ahhoz, hogy a kritikus pillanatban, a fegyver elsütésének pillanatában, meggátolja a cső "bedöglését". Természetesen a cső gyorsításának megvan a helyes ritmusa. Ha "turbó" módban hajtjuk végre, a lendítés kontrollálatlan lesz. A vadászat közben a legtöbbször inkább finoman "elballagunk" a csővel a vadtól, nem siettetve a mozdulatot.
Ha egyszer megtanuljuk ezt a finoman, derékból végrehajtott mozdulatot, hiszünk a cső gyorsulásában, teljesítményünk, eredményességünk azonnal hatalmasat emelkedik. Ez lesz a kívánatos állandóság elérésének egyik sarokköve. Ez emel bennünket a középszintre. Számokban kifejezve kb. 65 - 90% közötti teljesítményt jelent.
Hinni a megtanult dolgokban, ez vezet el bennünket a középszintről a mesterszintre. Az ismeretanyag, amit a tanulás által szereztünk, és a tapasztalat, amit gyakorlással sajátítottunk el, a rendelkezésünkre áll. Megtanulni hinni abban, amit elsajátítottunk, a legmagasabb toronykakasok meglövésére is képessé tesz bennünket. Ha a mesterszint elérése a cél ( >90% ), akkor is meg kell tanulni a pontos fegyverfelvételt, az éleslátást / fókuszt, az elétartáshoz a különböző metódusokkal leadott lövésekhez tartozó képeket, és egyéb dolgokat mintegy automata üzemmódban, ahhoz, hogy ne maradjon más dolgunk, mint egyszerűen hinni abban, hogy "képesek vagyunk rá". Az állandóság elérésekor már vajmi kevés dolgunk akad a mechanikus cselekvésekkel. Ez már sokkal inkább a korábban említett hitről szól.
Összességében tehát a mindig jól működő ösztöneink + tudásunk ismeret / anyagunk + hitünk együttesen nyújtják a magas fokú állandóságot. Ez a mesterszint pedig a sörétlövés művészete.
Jackie Stewart, a britek híres Forma-1 autóverseny világbajnoka, és nem kevésbé híres traplövője nyilatkozta egyszer, hogy számára a sörétlövésben elsősorban nem az a nagy kihívás, hogyan kell egy mozgó / repülő tárgyat, vadat sörétes fegyverrel eltalálni, hanem az, hogy minél jobban megismerje, kiismerje önmagát, felfedezze azt, hogy a különbféle szituációkban miért reagál a dolgokra egyszer pontosabban, eredményesebben, mint máskor.
Kezdjük el mi is a végtelen utazást az önismeret útján, amelynek nincs végállomása, azaz soha nem érkezünk meg sehová. Viszont felfedezzük, megismerjük a sörétlövésben önmagunkat, és ekkor örömet és szórakozást jelent minden pillanata, mosolyogni tudunk akkor is, ha netán a legkönnyebb szituációban hibázunk.
Zárszóként talán ismerős az olvasók számára az alábbi történet, amelynek során a vidéki fiatalember New Yorkba érkezik. Táskájával és hegedűtokjával Manhattan városrész felhőkarcolói között szédeleg, amikor a világvárosi forgatagban eltéved. Tanácstalanul nézegeti az utcákat, és végső kétségbeesésében megszólít egy jólöltözött, idősebb urat. "Bocsásson meg uram, megtudná mondani hogy jutok a Carnegie Hallba?" Mire az idősebb úr gondosan végigméri a fiatalembert, és azt mondja neki: "Gyakoroljon, fiatalember, szorgalmasan gyakoroljon!"

Szollár András