Fine Guns

Könnyen érthető dolog, ha egy repülő vagy futó vadat akarunk sörétes fegyverünkkel eltalálni, a leglényegesebb szempont oda lőni, ahol a vad lesz, ahelyett, hogy oda lőnénk, ahol az volt. Azt a távolságot, amit megfelelőnek „érzünk" a vad előtt, elé tartásnak nevezzük..
„Na jó - mondhatnánk -‚ de honnan tudjuk, hogy mennyit kell egy keresztben repülő fácánnak elé lőni, mondjuk, 60 lépésről, 40 méterről?" Rengeteg tudományos adat jelent meg már ebben a témakörben, de amikor a pillanat elérkezik, bizonyosan nem lesz idő táblázatot tanulmányozni.
A válasz a technikában rejlik, mivel a kifinomult technika a megfelelő metódussal "ösztönszerűen" megadja a választ a vadász számára a lövés pillanatában.
A jó lövésnél a „kép” a fontos (a cső és a vad egymáshoz való viszonya), és csak másodlagos az, hogy a cső hogyan kerül oda.
A fő metódusok még ma is számtalan vita és ellentmondás tárgyát képezik. Hogy melyik a legjobb? Amelyik a lövőnek a legjobb! Azért mondom ezt, mert elsősorban mindegyik jó, és mindegyikkel jól lehet lőni, másodsorban, mert mindegyikünk más és más adottságokkal, talentummal és ösztönnel rendelkezik.
Amit e sorokkal el lehet mondani, az a mai modern alapmetódusok előnyei és hátrányai.
Ma három fő alapmetódus ismeretes a sörétlövő világban:

I. Lövés elévezetéssel

II. Lövés áthúzással

III. Mutass oda és lendíts (CPSA metódus)

Az elévezetéssel történő lövés lényege, hogy a cső mindvégig a vad előtt marad a fegyver felvétele során. A vezető (elöl levő) kéz a csővéget a célpont (vad) elé tolja.
A célpont sohasem előzi meg a célgömböt / csővéget. Ez az, ami ennek a metódusnak a legfőbb ismertetője.
A mozdulatsor elejétől fogva a szemünk fókusza mindvégig a vadon marad, sohasem vándorol vissza a célgömbre. A célgömb helyzetét csak a perifériális látásunkkal érzékeljük.
A modern sörétlövés az autóvezetéshez hasonlítható, ahogy az autónkkal a kanyart bevesszük. Szemünkkel mind-végig a kanyar ívét figyeljük, hosszan magunk előtt, és még véletlenül sem nézzük a motorház tetejét, pláne nem hasonlítjuk össze azt tudatosan az Út középvonalával vagy az árok szélével. Arra a perifériális látásunk elegendő. Ellenkező esetben a lövés valamiféle célzás lenne, aminek vadászaton csak a golyólövésnél van létjogosultsága / helye, sörétlövésnél egy pillanatra sincs.
A fegyver felvétele során az egész mozdulatsor gyors, de nem kapkodó, mindvégig finom, jól kontrollált. Elszomorodva látom vadásztársaimat, amint "turbó” mozdulattal emelik a fegyvert, majd hosszasan vezetve a csövet (a vadat jól megcélozva!) sütik el a fegyvert, és lőnek a vad mögé, álló csővel.
Amint a fegyver az arcunkhoz ért, és egyúttal a váll a fegyveragy mögé gördült, és ez által az szilárdan rögzült a vállgödörben, a fegyvert késlekedés nélkül el kell sütni.
Abban az időpillanatban már a szükséges elétartás, megfelelő „kép” is kialakult.
Ahogy a fegyvert elsütöttük, a csövet rövid úton derékkal tovább vezetjük, mintegy „elkísérve” a lövést. Ellenkező esetben a „bedöglött” cső komoly mögélövést eredményezhet.
A lövés áthúzással és a „mutass oda és lendíts” metódus meglehetősen hasonlít egymáshoz, azzal a különbséggel, hogy az előbbi esetben a csövet enyhén a vad mögé vesszük fel, míg az utóbbi esetben a vadra.
Amikor a fegyver az arcunkhoz ért és a vállban rögzült, a következő pillanatban a csövet a derekunkkal meggyorsítva, mintegy „belesütünk” a mozdulatba, mindenféle késlekedés és célzás nélkül. Szemünk fókusza mindvégig a vadon marad, sohasem a célgömbön vagy a vad előtti térben.
Mind a két metódus kiváló, mert gyorsítja a csövet, és a cső lendülete az, ami a találatot eredményezi.
A világ legjobb sörétlövői a legtöbb esetben egy dologban egészen biztosan hasonlítanak egymásra: gyorsítják a csövet az elsütés pillanatában.
Mind a két utóbbi metódus ezen alapszik,
hiszen az egyik esetben a vad után indulva, mintegy „lemeszeljük” azt (innen a „festő” módszer), míg a másik esetben a vadról indulva lendítjük a csövet. Egyetlen finom mozdulat-sor az egész. A derék egy-szerre indul a kezekkel, szinte lassúnak tűnve emelkedik a fegyver, majd gördül a váll az agy mögé, nem pedig a fegyver jön hátrafelé, Fűrészelő mozdulattal. Kellő gyakorlással és türelemmel a computer a füleink között fogja megsúgni, hogy hol kell lenni a célgömbnek — többnyire a vad előtt—, és mindez automatikusan történik. Próbáljuk ki mindegyik metódust. Valamelyik jobban fog számunkra működni, mint a másik kettő. Jobban passzol az alkatunkhoz, vérmérsékletünkhöz. Majd ragaszkodjunk hozzá, finomítsuk azt. Szorgalmas gyakorlással és elszántsággal rövid idő alatt jó sörétlövővé válhatunk. Gyakorolni persze a legjobb a koronglövő pályákon, amelyek száma szépen növekedett az elmúlt néhány évben. Egy jó oktatóval pedig a felesleges kitérőket, a házilagosan kivitelezett, hibázásokat eredményező, rossz beidegződéseket spórolhatjuk meg. Persze, mindezekhez tisztában kell lennünk a képességeinkkel, szemdominanciánkkal és az egyik legfontosabb dologgal, amely valamennyi, az előzőekben felsorolt, ösztönösen sörétlövési metódusok mindegyikéhez elengedhetetlenül szükséges, a méretünkre agyazott fegyverrel.
A következő számban ezeket a témaköröket fogjuk érinteni.


Szollár András